Az alábbi szöveg a prae.hu hasábjain megjelent cikkem rövidített változata.

Fakírok között, a folyóparton

Meggyőződésem, hogy a fakír, mint fogalom, idehaza tisztázásra szorul. Európában nem jut róla az eszünkbe más, mint egy szöges ágy, pedig a dolog ennél összetettebb. Sajnos, a netes keresések is főleg az aszketizmust domborítják ki a fakírokkal kapcsolatban, miközben a zenész fakírokról jártamban-keltemben sokkal többet hallottam. A fakírcsaládokban apáról fiúra száll a hangszer- és énektudás, mindehhez pedig egy olyan előadói stílus is párosul, aminek a hallgatók egy transzcendentális, spirituális tudást tulajdonítanak. A fakírok hitelesen és sok érzelemmel közvetítik a zenétől elválaszthatatlan baul költeményeken keresztül az élet szenvedélyes szeretetét. Persze, ez egyszerű rutinná is silányulhat, ilyennel is találkoztam. A baul fakír Das fivérekkel való együttzenélést - amely a nyugat-bengáli Joydeb faluban, a banglanatak dot com jóvoltából jött létre - azok közé az élmények közé sorolom, amikor a találkozás nemcsak kulturális diplomáciai gesztus, hanem valódi örömzenélés is volt.

Az ember kénytelen belerázódni abba, hogy a messzi keleten a 7-es ritmusok nem a nálunk megszokott 4-3-as ütemezés szerint, hanem 3-4-es megoszlással alakulnak. Tavalyi tapasztalataimból okulva, idén már listával készültem dúros, mollos és vegyes hangsorú népdalokból, hogy amikor a zenészek játékára felelni kell, hamar megtaláljam az odaillő dallamot.

A kollaborációk úgy zajlanak, hogy előre nincs alkalom felkészülni a találkozás pillanatára. Azonnal kell ráfelelni a másik fél frázisaira. Az így keletkezett, alkalmi fúzió természetesen nem veheti fel a versenyt egy zeneművel, hiba is volna ugyanazokkal az eszközökkel értékelni. Inkább csak a kétféle kultúra találkozását élik át ilyenkor a felek.

Az egyik fivér dotarán (rövid testű, húros népi hangszer) játszott, a másik pedig egy számomra teljesen ismeretlen ritmushangszeren, khamakon kísért minket. Az öblös, nyitott tetejű dobtestből kézzel kifeszített húrt erőteljesen pengette, közben a húr hosszát változtatta – az eredmény pedig egy sajátosan misztikus hangzás volt.    

Pár percnyi fakírmuzsika után a dotarás letekerte lábujjáról a csörgőt, és átadta nekem. Végre elkezdtük a közös éneklést, amibe moldvai csángó dalokat csempésztem – a parlando jellegű dalok ritmizálása és ráhúzása a ritmikus kíséret „négyzethálójára” ilyenkor értelmetlen próbálkozás. Olyan dallal érdemes beszállni, amit a partnerek is követni tudnak, aminek a szerkezetét átlátják. Így értük el azt a pillanatot, amikor a dotara már nagyjából lekövette az énekemet, és ami megszólalt, kis túlzással egyszerre volt magyar és baul fakír zene.

Valahogy így:

Meggyújtom a pipát, bhawaiyák között

Az egyetlen dolog, ami Indiában igazán próbára tesz, a hosszú vonatozás. Márpedig egy akkora államban, mint Nyugat-Bengál, nem lehet megúszni a 6, vagy sokkal inkább 10 órás utazást, ha az ember olyan részekre akar eljutni, ahol a nemcsak a klíma, de a kultúra is más.

Nem is tudom, járt-e rajtam kívül Kucs Bihar térségében magyar. Dardzsíling közelében, a nepáli határnál található, de Bhután és Kína sincs messze tőle. Kis zavar lett úrrá rajtam, ahogy a száriba öltözött énekesnők között ültem, akik már-már a kínaira, de mindenképpen a Távol-Keletre emlékeztető stílusban és hangszínen énekeltek, és bár a dhol itt is jelen volt, a húros dotara uralkodása a kíséretben szintén az északibb, hűvösebb tájakat idézte.

A bhawaiyák – így nevezik magukat az itteni népzenészek – kamtapuri nyelven énekelnek, de ugyanúgy bengáliul és hindiül is értenek. Leültem egy csoportnyi bhawaiyával, hogy három népdalukat magyar dalokkal párosítsam össze. Itt is át kellett alakítanom az ütemezéseket, de örömmel érzékeltem, hogy a hangsor könnyen befogadja a dunántúli népdalokat is. A bhawaiyák, az előadóművészi egó teljes félretételével, csoportban énekeltek, erre feleltem én magyarul, szólóban.

Mint mindig, itt is nálam voltak a furulyáim, az ötlyukú moldvai kaval, a hatlyukú gyimesi furulyák és a „lyuk nélküli” tilinkó. A bhawayák furulyása kipróbálta őket, és a legkisebb hatlyukú hangszeremmel gyakorlatilag összenőtt. Nem jelentett akadályt, hogy európai módra, maga előtt kellett tartania, a fuvolára emlékeztető oldaltartás helyett. Fantasztikusan játszott rajta, még a felvételen is megszólaltatta. 

Íme az eredmény:

Ezt a kollaborációt is a banglanatak dot com szervezte.

Legközelebb pakisztáni élményeimről is mesélek majd. A facebook oldalamra addig is folyamatosan töltögetem a rövidebb videós érdekességeket.